Kérd, és megadatik? A kérdés megadatik!

Egy idős páciens járt nálam, akit arra biztattam, hogy kérdezzen többet. Pici-apró kérdéseket már használ, aminek nagyon örültem, de arra buzdítottam, hogy kérdezzen többet, mást is, mint amit eddig használt. „Na jó, de ehhez gyakorlott Access-esnek kell lenni, nem?”– kérdezte.

Nem, ez nem így van. Kérdéseket bárki bármikor használhat még akkor is, ha sosem végzett el egyetlen Access tanfolyamot sem. Javasoltam neki még párat, felírtuk őket, hogy épp mindig azt vehesse elő, amelyikhez kedve van, vagy amelyik épp a legjobban illik az adott szituációhoz.

dog-questions-888x666

Igaz, gyermekkorunk óta azt nevelik belénk, hogy minél kevesebbet kérdezzünk, ne alkalmatlankodjunk, ne értetlenkedjünk, mert a kérdezés annak a jele, hogy nem vagyunk képesek megérteni, megjegyezni azokat az információkat, amiket felénk közvetítenek.

Sokan, – bár nem tudatosan – de használják, mert érzik, látják, hogy ez az ő életükben működik.

Akár Access tanfolyamokat végzett, kérdezésben jártas ember vagy kedves Olvasó, akár nem, arra hívlak Téged, hogy kérdezz többet. Próbálgasd, figyeld meg mi változik a feltett kérdéseid hatására, mert a kérdés bizony megadatik! Nem tanultuk meg kifejezni szükségleteinket, vágyainkat, kéréseinket. A kíváncsiság pedig igazi bűnnek számít, hisz tudjuk, hogy „aki kíváncsi, hamar megöregszik” POD POC 🙂 .

A válaszok viszont annál érdekesebbek. Igazi sikk manapság a válaszok keresése, ezer meg egy helyről érkeznek a válaszok azokra a kérdésekre is, amit talán még csak fel sem tettünk. Mindeközben az Univerzum figyel, és vár. Várja azt, hogy kérdést tegyünk fel, hogy kérjünk.

A válaszokkal sincs semmi baj, nekik is megvan a maguk ideje, de talán érdemes volna a kérdések és válaszok arányát közelíteni egymáshoz.

valasz_prinz

A válasz ugyanis berögzít, bezár Téged, kőbe vésett állítás, valami, ami megváltoztathatatlan. Már kész van, a múlthoz tartozik, és egyáltalán nem szolgálja a jövőd építését.

Ezzel szemben a kérdés egy olyan varázslat, ami teret nyit, levegőhöz juttat, felfokozza a gyermeki, őszinte kíváncsiságot, és játékos módon elkezdi megteremteni az életünkben mindazt, amit szeretnénk, mert az Univerzum tényleg csak arra vár, hogy kérjünk.

Kérdésünk hatására minden mozgásba lendül, hogy mielőbb rendelkezésünkre bocsáthassa azt, amit akartunk. Gyakran egyetlen szempillantás alatt.

A dolgok általában nehezebbnek tűnnek, mint amilyenek. Mi tesszük őket nehézzé az egónk, és kész válaszaink által, és nem tudjuk befogadni mindazt, ami ebbe a sémába nem illik bele. Egyetlen jól irányzott kérdés képes megváltoztatni mindent, de mindent. Hogy hogyan? Leírni rendkívül nehéz. Érdemes inkább kipróbálni, saját bőrünkön megérezni azt a felszabadító hatást, amit adni tud.

Big-baby-smile-question.jpg

…és az igazi Jolly Joker…

Vajon hogy lehet ez (még ennél is) jobb? 🙂

A titka csupán annyi, hogy nem számítgatsz, nincs kész válaszod már a kérdés feltevésekor, és nem is használod a kérdést kontrollként, hogy pontosan az, és akkor jelenjen meg az életedben, amit és ahogy te akarod. Inkább őszinte kíváncsisággal szemléled, hogy vajon mi tud megjelenni a kérdéseid által. Ha sikerül beépíteni mindennapi életedbe, és olyan természetessé válik, mint a levegővétel, nyert ügyed van.

Hosszasan sorolhatnánk még a kérdéseket, amikkel kérdésben lehetsz, és izgalmas változásokat hozhat az életedbe. Ha van kedved többet hallani róluk, szeretnél saját kérdéseket alkotni, ha szívesen játszanál nap mint nap ezzel a varázslatos eszközzel, látogass el egy Access Bars és testkezelés kipróbálásra, jelentkezhetsz egyéni kezelésekre, vagy magad is Access Bars vagy Access Body kezelővé válhatsz.

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s