Te hogy működsz gyógyítóként?

Drága hasonszőrű barátom, ki gyógyító vagy akár elismered magadról, akár nem. Valószínűleg ahogy tovább olvasol magadra fogsz ismerni. Ha csak egyszer az életben átfutott már az agyadon ez a gondolat, hogy te esetleg másokat gyógyíthatsz, kérlek tudd, hogy így is van. Minden, amit most leírok Neked, Nektek maximálisan vonatkozik rám is, aki azért már kevéssé érzi hozzájárulásnak átvenni mások csomagjait ahelyett, hogy lenne az a tér, amiben ők könnyen megváltoztatják maguknak.

Descent_2nd_edition_-_Labyrinth_of_Ruin_kiegeszito_ESD31776_14362837358049
Egyik kedvenc játékunk a Descent II. egyik gyógyító karaktere, tele szuperképességekkel 😉

A testecskéd – ahogy az enyém is – már biztosan nagyon szeretné, ha abbahagynád a gyógyításnak azt a formáját, amiről úgy hiszed, csak ilyen módon létezhet.

Neked milyen nézőpontjaid vannak a gyógyításról? Látványosnak kell lennie, azonnal kell végbemennie? Meg kell, hogy kapd azt a visszaigazolást, hogy igen, te ezt és ezt cselekedted, és annak ez és ez lett aztán a hatása. Neked is kell a megcáfolhatatlan reakció, hogy ezt Te hoztad létre? És ha ez nincs meg, akkor bizonyára semmit sem ért, ami tettél?

Özönlenek a nézőpontok a fejemben…. Zömében másoké, de persze sokat magamévá tettem belőlük. Osztozni a fájdalomban, szeretetből, előzékenységből, mártírságból, vezeklésből, és még ki tudja hányféle indíttatásból. S mert Neked, s Nekem megvan az eszköztárunk, hogy elbánjunk a dologgal, míg a másik félnek ez nem áll rendelkezésére – legalábbis ezt gondoljuk, és meg sem adjuk az esélyt, hogy kiderülhessen az ellenkezője.

Ott a hitrendszer, hogy az osztozás által neki majd könnyebb lesz. S ha meg nem is oldhatjuk a dolgot, mi legalább elég erősek vagyunk ahhoz, hogy egy életen át testünkben hordozzuk, mert a másikat bizonyára végleg megnyomorítaná. Néha talán azt meséljük magunknak, hogy könnyebb ha nekünk fáj, mintsem tehetetlenül nézzük a számunkra kedves személy szenvedését.

Aztán ott van az is, hogy a gyógyítóknak ez a sorsa, ezért “találták ki őket”. Gyakran érzem azt, hogy úgy, mint egy mágnes, csak húzom és húzom magamra az újabb és újabb feladatokat, ha akarom (tudatosan), ha nem. Persze jellemzően a „tudatosan dehogy akarom” eset áll fenn, de ettől még a jelenség létezik, mert még mindig működteti az a bizonyos tudatalatti a temérdek bevett nézőpont által.

Első és legfontosabb, a megengedés. Engedjük most meg magunknak, hogy így működjünk! Tudom, tudom, az én fejemben is jön a sok de hát…. de nem…. de ez így….

700-White_Mage_XIV

Nem! Állj!

Most van itt az ideje más nézőpontból szemlélni. Igen, eddig ezt választottuk, eddigi legjobb tudásunk szerint tettük. Mi van, ha megengedjük magunknak azt, ami már amúgy is megtörtént? Könnyebb így, igaz? Ha lekerül róla a félelem, hogy „Jajj nekem, nagyon figyelnem kell, nehogy véletlenül még egyszer ezt válasszam!”, eltűnik a kényszeresség, és hirtelen feltűnnek a láthatáron azok a lehetőségek, amiket észre sem vettünk, mert ezidáig meredten figyeltük azt, amit nem akarunk.

Biztos vagyok benne, hogy a fenti nézőpontokat olvasva jött fel bennetek millió további, amit ti tettetek magatokévá valahonnan. Sűrű, sűrű POD POC…. Persze itt sem őrült méhész módjára, aki a saját méhei elől menekül ide-oda kapkodva, hanem megengedésből. Érzékelitek, hogy a megengedés tere mennyire más perspektívába helyezi ezt az egészet? Már-már szórakoztató egy-egy újabb nézőpont megjelenése.

Ha az új perspektíva már megvan, kezd kissé letisztulni minden, akkor jöhet a választás.

Mi lehetek, mit tehetek, mivé válhatok, hogy gyógyító munkás helyett én legyek a két lábon járó gyógyítás?

Érzitek a különbséget? Érzitek, hogy mennyire más gyógyításnak lenni, és nem gyógyítónak? Ha a gyógyítássá válunk, akkor azzá a lehetőséggé válunk, ami megadja mindenkinek a szabad választás terét, hogy miként kívánja tovább élni az életét. Lesznek majd olyanok, akik kapnak az alkalmon, és szempillantás alatt megváltoztatják, amit meg akarnak változtatni, és bizony lesznek olyanok is, aki ezentúl is a szenvedést választják majd. Ha erre sikerül kellő távolsággal ránézni, azt is megláthatjuk, hogy miért.

Meg kell engedjük nekik, hogy ezt tegyék!

Miért? Egyrészt azért, mert az ő választásaikat kizárólag ők változtathatják meg. Nekünk nem áll módunkban megtenni helyettük. Másrészt pedig azért, mert mi van akkor, ha kizárólag az az egy tartja életben az intenzitást, hogy nem engedjük meg neki, hogy létezzen?

Én most végre választottam. Választottam, hogy mást szeretnék. Máshogy szeretném, hogy ez megnyilvánuljon, kontroll nélkül, elvárások nélkül, olyan módon, hogy az számomra is könnyed, és bulis lehessen. Mert bizony az, hogy akkor nem kérem ezt a képességet, nem megoldás. A tudás mindenképp utat tör magának, vagy így, vagy úgy, és én inkább a könnyedebb módot választom, ha már egyszer választhatok.

Azt hiszem ez a kérdéskör megér egy hosszabb, közös tisztítást! Figyeljétek a Legyen könnyed az életed Facebook csoportot, ahova napokon belül kiteszem majd a zoom hívás linkjét, hogy közösen robbantsuk szét a megkövült nézőpontjainkat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s