Miről is szól a Zsírsejtekbe zárt érzelmek eltörlése testkezelés?

Többen kértétek, hogy meséljek egy kicsit bővebben a “zsírsejt eltörlős csoda processzről”, ami az egyik legközkedveltebb kezelés amióta csak taníthatóvá vált.

Már e testkezelés megjelenése előtt nagyon foglalkoztatott, hogy vajon mi mindent tárolunk a zsírban? Többször feltettem ezt a kérdést, és a legjellemzőbb válaszok a következők voltak: könnyek, fájdalom, szenvedés, elzárt érzelmek.

Aztán megjelent ez a processz, mely rövid idő alatt nagyon intenzív módon kezdi el kioldani mindazokat az elzárt érzelmeket, amit a zsírsejtekben hordozunk.

Az azonban tévhit, hogy ez egy “fogyikezelés” volna! Testbe zárt érzelme, és zsírsejtje is van mindenkinek. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az érzelmek távozása mellékhatásaként a test átformálódása, gyakran pedig a felesleges zsírsejtek távozása figyelhető meg.

A fenti tények nem jelentik azt, hogy például gyermekeknek, vagy túlzottan vékonyaknak nem ajánlott ez az energia. Az érzelmek kizárása, elutasítása könnyedén járhat azzal, hogy a páciens képtelen a hízásra. Nagy méretű hegszövetben is találtunk már bezárt érzelmeket.

Nagyjából hatvanféle különböző testkezelés létezik, és bizony vannak köztük olyanok, amit szavakkal igencsak nagy kihívás volna megfogalmazni. Ám a legkiemeltebb kezelések listáját megtalálod ITT. A leírás időről időre bővül! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.